Könyvek visszavonva

Azon könyveim, amelyek a Publio vagy az Underground Kiadónál jelentek meg (ma már nagyjából ugyanaz a két cég tulajdonosi rétege), nem lesznek 2023 februártól elérhetők ezen kiadók könyvesboltjaiban. Egy példányt egyéb rendelési felületről beérkezett kérésre sem fognak legyártani, csak ha többre érkezik rendelés.

A felkínált csomagot nem rendelem meg, pénzkidobásnak érzem. Nem vagyok igazán elégedett a két kiadó működésével, de nem volt más lehetőségem kiadni bármit is. Külön kellemetlenségként esett meg, hogy amikor pár éve frissítették az online Undergound kiadó boltot, az összes feedback és like eltűnt, amit a Valaki meghalt és én élhetek könyvem kapott!!! Volt úgy 260 like és 4-5 vélemény a könyvről. Ez mind kuka. Megdöbbentem és igen dühös lettem, mert mint nem-felkapott szerzőt, amúgy se sok dolog segít a piacon…

A könyveimet semmiféle marketing kampány nem támogatta, és az elejétől minimális volt a hírverés körülöttük. Nagyjából annyi, hogy az engem kedvelő ismerőseim megosztották a facebookon, hogy lám-lám megjelent ez vagy az. Van néhány példányom odahaza belőlük, kivéve a Bagoly ül az ágon-t, de annak annyira el lett rontva a nyomtatása, hogy nem is baj, ha más nem tudja már megvenni se. A többiből tudok küldeni, ha valaki szeretne belőlük.

Egy könyv megírása és a megjelenése persze hatalmas öröm az alkotónak, de a folytatás számomra elég csalódásos volt. Például a Valaki meghalt és én élhetek könyvemből én és a szüleim rendelték a legtöbb példányt (akadt, hogy egyszerre ötvenet), azért hogy a rokonoknak-ismerősöknek adogassunk belőle ajándékként.

Kínosnak éreztem volna szólni, hogy jól esne, ha valaki fizetne is érte, ha már dolgoztam vele – ne nekem kelljen fizetni súlyos összegeket és aztán kvázi esengeni, hogy méltóztassanak elolvasni… Igen, egy írónak jól esik, ha veszik a könyvét, ettől érzi azt, hogy volt értelme a befektetett energiának és sikerült valami értelmes dolgot létrehoznia. Egy-két emberről azért tudok, akik önállóan megvették, és ennek nagyon örültem. Amúgy pedig elengedtem ezt az egész írósdit.

Tehát mától csak az angol nyelvű könyveim elérhetők, az eddigi két helyről: Lulu és Amazon. Sebaj. 🙂

Emlékezés a nyilas időkre

Egy, a nyári svábhegyi sétához hasonló jellegű túrát tettünk tegnap, január 7-én, ezúttal párom is velem tartott. A svábhegyi útról még angolul írtam ide posztot. A lényege az volt, hogy a Gestapo és az SS által használt svábhegyi villákat kerestem fel, és mindenhol, ahol úgy éreztem, történt valami kegyetlenség, hagytam néhány apró, száraz rózsafejet. Talán az áll legközelebb az igazsághoz, ha azt mondom, ez egy fajta kegyeleti munka részemről, valami olyami, aminek óriási hiányát érzem a társadalomban.

A tegnap meglátogatott helyszínek mind a nyilas korszakhoz kötődnek, de így sem teljesen átfogó a listájuk. Ahogy néztem a pontokat a térképen, arra gondoltam, igazából az egész várost be lehetne hinteni kis rózsákkal, annyi helyszín van valójában… Sokkal nehezebb is volt ezt a sétát összeállítani, mint a svábhegyit, mert ott viszonylag kis helyen koncentrálódnak a történelmi helyszínek. Ha a nyilas korszakot nézzük, akkor szigorúan véve az egész város érintve van: sok-sok nyilasház, terror helyszínek, téglagyárak, Dunapart, stb. Ezért némi morfondírozás után kiválasztottam négy “körzetet”:

  • Városmajor
  • Thököly út
  • Andrássy út
  • Dohány utca – Király utca
saját térképem a helyszínekkel, a lilák a nyilas vonatkozásúak

Ebben a sorrendben haladtunk, kezdve a Pasaréti út 10.-nél, ami egy érdekes, vadászház-szerű villa. A 4/6-os villamossal érkeztünk a Széll Kálmán térre, majd innen gyalogoltunk az első célig. Gyönyörü napsütéses, majdhogynem tavaszias időt sikerült kifogni.

“A villába 1944. március 19. után az 1939-ben Berlinbe disszidált Kurt Rettmann nyilas pártaktivista költözött be, aki a párton belül egyből Budapest főkerületvezető-helyettese is lett. 1944 őszén titkos fegyverraktárat alakítottak ki az épületben, amely a nyilas hatalomátvétel fontos bázisa volt 1944. október 15-én.” – Titkos Budapest

természetesen került ide egy pici virág

A nyilasház mellett található egyébként egy Jávor Pál emlékmű, a szomorú sorsú színész ugyanis a szomszédos házban lakott. Róla: Budavári séták

A Városmajor park felé vettük innen az irányt. Kissé sáros volt az út, de a kellemes időben jó volt látni, ahogy a kutyusok játszanak itt-ott, gazdijaikkal vagy egymással. Mivel a Városmajorban is történtek gyilkosságok (pl az Alma utcai szeretetház idős lakóinak nagy részét itt ölték megy), úgy éreztem helyénvalónak, hogy ide is tegyek egy emlékező rózsát.

Városmajor park
kis rózsa figyel a fán

A parkból felfelé gyalogolva értünk a Városmajor utcába, a Kós Károly Általános Iskolánál. Pár lépéssel odébb megtaláltuk a következő helyszínt, a volt Bíró Dániel Kórház (Városmajor u. 64-66.) helyén álló Érgyógyászati klinikát. Mivel a nyilas támadás után fel is gyújtották, csak nagyjából tudtuk megtippelni, hol állhatott régen az épület (nem volt időm utána nyomozni). Hagytunk itt is egy kis virágot.

ma érsebészet és kardiológia működik az épületben
egy csöpp virág

A Városmajor utcán továbbhaladva szinte azonnal az Alma utcához értünk, ami egy igen lejtős, de forgalmas kis út. A leveleket sok helyen nem takarították el, és eléggé csúszós volt a járda, kicsit féltem is, hogy elhasalok… Ebben az utcában, a 2-es szám alatt működött 1944-ben az Orthodox Szeretetotthon. Ennek lakóit a nyilasok legyilkolták egy januári éjjelen. Több részlet a konfliktuskutató intézet oldalán található itt.

a régi szeretetotthon, ahogy ma kinéz

Itt legalább van egy emléktábla. De maga az épület gazdátlannak látszik. Az imaház rész viszont működik, és az fel is van újítva.

virág a kerítésen
emléktábla
itt működik az imaház

Innen egy volt nyilasház felé, a Városmajos utca 37. felé sétáltunk. Meglepetésünkre egy parkoló és egy hatalmas postairoda áll a helyén. Valószínűleg lebombázták vagy csak lebontották a régi épületet. Mindegy, a tövéhez azért letettem egy kis rózsát.

a fal tövében egy apró rózsafej
utcakép

A Csaba utca – Maros utca sarkáról jól látni az egyedi kinézetű Városmajori Jézus szíve plébániatemplomot. Nyilas-vonatkozású adalék, hogy a hírhedt Kun Páter nyilas vezér többször misézett itt.

a plébániatemplom

Egy kis pogácsavásárlás után a Maros utca 16.-hoz sétáltunk, ami a régi Maros Utcai Kórház ma is meglévő épülete. Ez volt az első, nyilasok által megtámadott kórház a Városmajorban 1944 januárjában, ahol több mint 80 embert öltek meg. Leírás itt

ma rendelőintézet
emlékrózsák

Itt elidőztünk egy darabig, majd erőt gyűjtve elindultunk a Németvölgyi út 5. felé, amely nyilas pártházként üzemelt. Hosszasan baktattunk a Kékgolyó utcán fel. Nem mozgunk annyira otthonosan Budapest ezen részén, és valahogy úgy sikerült megközelítenünk, hogy a Turul szobrot is útba ejtettük. Ehhez is raktam egy kis rózsát, remélem, nem szedi ki senki. Igyekeztem olyan helyet keresni neki, ami nem feltünő.

a híres-neves Turul, ami annyi port kavart

A Németvölgyi úti nyilasház tényleg csak pár méter a szobortól. A háznak van egy sajátos sötét, ódon aurája. Semmi nem utal az itt történtekre, egy átlagos járókelő el se hinné, miféle események zajlottak a falai közt. Ide több rózsát is elhelyeztem, a kapu mellé és a kerti részen is.

volt nyilas hadiszállás
bejárat és lépcső
pici rózsa a bejárat közelében
kis virág az avarban

Meglepődtem, mennyire közel vagyunk a Déli pályaudvarhoz, és végül arra indultunk el.

a kezemben, a kis ökoszatyorban vannak a rózsák

Metróval a Keleti-ig utaztunk, majd busszal pár megállót a Thököly-Stefánia sarokig. Itt működött az a nyilas pártház, amit a zuglói nyilasok használtak. Itt van tábla egy embermentési kísérletről, de amúgy nem sok más utal a hely régi szerepére. Az épületben ma egy étterem működik. Mivel eddigre kicsit már elcsigázottak voltunk, betértünk ide egy kávéra. Egy körül járt az idő, és az étterem hamar elkezdtett megtelni, láthatóan népszerű. A pincérek udvariasak, és kellemes a beltér is, a kávé pedig finom, párom még borsótejet (!) is kapott a kapucsínójába. Az iwalk alkalmazásban egyébként szerepel már egy egyórás sétaterv a zugló nyilasokról. A zuglói nyilasok pere: http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-zugloi-nyilasper

a volt zuglói nyilasház
emléktábla egy embermentési kísérletről
iwalk alkalmazásban sétaterv (Szervezetek > USC Shoah Foundation > séták)
a kerítésen találtam helyet a virágnak
kávé a Szalvetly étteremben

Az Andrássy út 60. volt a következő helyszín a listámon. Trolival és gyalog érkeztünk oda, épp a hely előtt egy autós majdnem elütött, mert bár látta, hogy átmennénk, esze ágában se volt lassítani. Hagyjuk is. Vissza az épülethez: 1944-ben a Hűség Háza nevet viselte. Sok száz embert tartottak itt fogva, és szinte folyamatosan kínzások és gyilkosságok zajlottak. Ez az egyik legsötétebb helyszín – már ha lehet őket így rangsorolni egyáltalán. Jelenleg erősen a kommunista diktatúrára van kihegyezve a Terror Háza múzeum anyaga, a nyilasok tetteiről, rendkívül kevés az információ. Emiatt az aránytalanság miatt inkább propaganda múzeumnak tekinthető, nem igazi történelmi emlékhelynek, sajnos. Akit érdekel: Titkos Budapest, Hűség Háza

a Terror háza múzeum működik az épületben
a koszorúban van a mi rózsánk is

Az Andrássy út 47. következett, itt is nyilas pártház működött, a gettóhoz közel. Több nagykövetség dolgozóit is behozták és megkínozták itt. Amúgy szépen felújították, pár éve még kifejezetten csúnya, szürke-fekete pontként éktelenkedett a körúton. Ide is elhelyeztem egy rózsát.

Andrásssy 47.
pici rózsa

A kis földalattival a Deák térig mentünk, majd a Dohány utca felé sétáltunk a Károly körúton. A zsinagóga szombat lévén nem volt nyitva, viszont a kertbe azért be lehetett lesni. A benti részen tömegsírok vannak, a háború után ide hozták a gettóban és máshol megtalált áldozatokat, jó részük azonosítatlan (honlapjuk). A kinti Emlékpark résznél áll a híres fűzfa emlékmű, melynek minden levelére vésve van egy-egy név. Kb 30 ezer név van eddig, amennyire tudom.

fém fűzfa emlékmű
az előtte álló kerítésre leraktam a kis vrágokat

A Rumbach utcai zsinagóga előtt is elsétáltünk, ezt is szépen felújították. Innen toloncoltak több ezer embert Kamenyec Podolszkijba. Wiki: Kamenyec-Podolszkij tömegmészárlás

emléktábla
szépen felújított épület, a jellegezetes mór hatású díszitéssel

Ezután ebédeltünk egyet a Vegan Gardenben, majd hazafelé menet még egy kis virágot elhelyeztem a Tompa utca – Angyal utca sarkánál, a mai mexikói étteremnél. Itt is nyilas pártház működött annak idején. Nem olvastam semmi szörnyűséget, ami itt történt volna, de sose tudni. Csillagos házak: http://www.csillagoshazak.hu/

volt nyilasház, ma étterem működik a pincehelységben

Örülök, hogy párom is velem tartott, utólag azt mondta, tanult ebből az élményből. Én viszont úgy érzem, nem tudtam teljesen felfogni az akkori vérengzések, és szenvedések mértékét, túl nagy és túl kiterjedt. Talán idővel. De, lehet, ez a kis gesztus is számít valamit, talán minden együttérzés morzsa számít. Szeretném hinni, hogy így van…

Kedvenc ételek: juhtúrós sztrapacska vegán és gluténmentes módra

Múlt héten szerdán érkeztünk haza Pozsonyból, ahol párommal elmentünk egy szlovák étterembe vacsorázni (Koliba Kamzik), ami pár lépésre volt a szállásunktól. Hangulatos hely, látszott, hogy igyekeznek autentikusan berendezni. Párom rendelt magának egy Bryndzové halušky nevű ételt, ami gyakorlatilag egy juhtúrós sztrapacska. Mivel vegán vagyok és a tetejébe még lisztérzékeny is, én csak rozmaringos sült burgonyát ettem – jó, az is finom volt. A sztrapacska igen csábítóan nézett ki, és eltökéltem magamban, ha hazaérünk, meg fogom próbálni a vegán és gluténmentes változatás elkészíteni.

itt vacsoráztunk (Michalská utca, Delia ábécével szemben)
a vacsi: haluski és az én rozmaringos burgonyám
íme a kész vegán haluski / sztrapacska tofu szalonnával

A prove oldalról puskáztam ötletekért, ezt ajánlom, ha valaki el szeretné készíteni: Vegán “juhtúrós” sztrapacska tofuropogóssal (gluténmentes opció) (prove.hu)

A tésztához a Mester Család glutén, laktóz és tojásmentes galuskalisztjét választottam alapul: Galuskapor (mestercsalad.hu). A sztrapacska hasonlít a magyar nokedlire, mondhatni testvérek. Annyi a különbség, hogy apróra reszelt krumpli is kerül a tésztába.

Leírom, hogyan készítettem el, mert némileg azért eltértem a prove-on talált recepttől.

A “juhtúrós” szószalaphoz először vöröshagymát pirítottam, majd felhasználtam némi vegán feta sajtot, meg egy megkezdett dr Oetker vega tejfölt meleg vízzel kissé higítva, aztán egy füstölt tofut morzsoltam bele. Amint összeraktam őket, levettem alóla a lángot, és kicsit kevergettem, hogy jól elvegyüljenek a részek.

vegán “juhtúró”

A “juhtúró” után nekiláttam a pirított tofukockáknak, ők volnának ugye a szalonna növényi verziója. Marinált tofut használtam, ami már eleve ízesebb, ezt vágtam széltében három rétegre, aztán kis, kb 4-5 mm széles kockákra. Egy serpenyőbe kevés olajat öntöttem, erre rá a kockákat, plusz némi szójaszószt és piros paprikát. Közepes hőfokon sütögettem őket elég sokáig, vagy 15 percig, közben újra adagolva rájuk némi olajat, meg szójaszószt és kevéske folyékony füstöt, mikor-hogy, érzés szerint. Az eredmény igen inycsiklandóra sikerült.

fincsi tofu szalonnák

Amint ez is megvolt, jöhetett a legnagyobb kihívás: a sztrapacska, azaz a haluski. Két krumplit meghámoztunk, szeletekre vágtunk (itt párom is segédkezett), és a hagymadarálógéppel felapírtottuk szinte pépesre. Ezt egy nagyobb keverőtálba szedtük át és egy-két csipet sót kevertünk hozzá, nehogy megbarnuljon. Ebbe került a liszt, és egy teáskanálnyi olaj. Nos, a galuskaliszt igen jól szerepelt, szerintem megfelelő állagú alapanyag lett belőle. Fontos, hogy a tészta ne legyen folyós, hanem azért összeálljon valamennyire. A tojás természetesen kimaradt belőle, viszont adtam hozzá kb 1-1,5 evőkanál lenmaglisztet, hogy jobban legyen tartása.

a tészta elég jó állagú lett

Lobogó forró vízbe kell a sztrapacskát / haluskit szaggatni, ugyanúgy mint a nokedlit. Ha a víz nem elég forró, nem fog összeállni a liszt kis tésztaszemekké. Néhány perc főlés elég neki, és amikor habosodni kezdett, akkor kicsit lejjebb vettem a főzőlap fokozatát. Amint úgy ítéltük meg, hogy megfőttek a tésztaszemek, egy tésztaszűrőbe kiborítottuk őket és hideg vízzel kicsit átöblítettem. Ezután pedig azonnal zutty bele a “juhtúrókrémbe”. Alaposan el kell keverni és igazából itt készen is vagyunk. Ha kiszedtük tányérba, tegyük rá a tofu kockákat, úgy lesz igazán jó. Párom kóstolt már “valódi” sztapacskát több alkalommal például Poprádon és Kassán, de ebből egyből befalt két adagot, úgyhogy annyira rossz nem lehetett… 😀

a kész haluski – galuski

Támogatás

Teknősöket szerető emberként találkoztam tavaly a Frenklin Park Teknősotthonnal, és azóta igyekszem rendszeresen segíteni őket. Indítottam is nekik egy Patreon oldalt tavaly májusban: Frenklin Park is creating shelter for unwanted turtles | Patreon

Mivel a kifizetés a Patreonnál csak Paypalon keresztül működött, kerestem egy másik opciót, hiszen nálunk a Paypal messze nem annyira ismert és népszerű, mint például Amerikában. A minap aztán készítettem egy olyan adománygyűjtő oldalt, amely lehetővé teszi a kártyával vagy átutalással való támogatást is. Az új oldal:

Frenklin Park Turtle Shelter | GoGetFunding

Changing the site

This is a kind of notice here. I reorganize my site, including my blog. I plan to write posts in Hungarian in the future. I admit, when I started the blog and the homepage I had the assumption that it may attract attention from anywhere, this is why I used English as main language. For now my hopes are faded and I give up trying to be international. In case anyone would like to know more about a certain content, feel free to contact me.

Healthy foodies: Borsch

This is my new fav soup and although I tried to prepare it in the past a few times, the result was always, hm, let’s say strange… I learned the proper way to prepare it only some months ago when our Ukrainian friend and collegue invited me and my partner for a dinner. Why she did that? Long story short, due to the war she moved to Budapest from Kyiv and we tried to help her in settling down. In the meantime we became friends and we are learning a lot from her.

I was excited to try Borsch and I was surprised how tasty and complex it is! I asked our friend for the recipe and I already cooked it at least 5 times. I taught it to my mom too and she cooked it already 2 times in the last month. Beetroot is king and now at least we know one more cool way to use it. 😀

my first Borsch with vegan sour cream and a gluten free toast

What I like about it most is the richness of flavours and that specific “thickness” as it contains so many ingredients. As I start eating I can feel the nutrients flooding into my body: vitamins and minerals from beetroot, carrot, onion, garlic, potato, beans, cabbage, tomato. I serve it with vegan sour cream and toast. It is a great warming food for wintertime, I will certainly cook it to cheer up our coming cold days.

I added small chunks of 827 smoked vegan ham to the soup
the simmering pot of red gold

The recipe I got from our friend:

1 onion
1 carrot
1 beetroot
beans (optional)
bell pepper (optional)
mushrooms (optional)
celery (optional)
1/4 of medium cabbage
4 medium potatoes
2 bay leaves
salt
peper
tomato paste
sunflower oil
garlic (optional)
dill (optional) in the end
sour cream (optional) to the plate

She cooked it with beans, bell pepper and dill for me as I am vegan and has to avoid gluten.

Preparation

Chop the onion, the carrots and the beetroot. Fry onions on sunflower oil till they are gold, then add beetroot, then carrots, and salt. Roast them a little, then add tomato paste with some water and stew the soup until the beetroot is semi ready.

If you cook it with beans, put them into water the previous evening so that they swell for the morning.

When the soup is boiling add more water and salt, put the beans to boil first, then the chopped potatoes. When potatoes are semi ready, add the chopped cabbage and a few bay leaves.

Serve it with sour cream and bread.

When I cook this soup I set the timer for 10 minute periods:

  • first 10 mins for onions + garlic + beetroot + carrot + 2 cup water, high fire
  • next 10 mins with potatos + tomato paste + bay leaves, medium fire
  • final 10 or 15 mins for fully cooking the ingedients, low fire

Enjoy! 🙂

Little roses to remember

This one is going to be a longer post than normal. I plan to write it months ago about a special excursion at Svábhegy (Swabian mountain), only I could not muster the energy to do so. But now!

So, why would anyone want to take a walk at Svábhegy, and why would that be any special? Check some old photos on Fortepan portal: here.

First you should learn a bit on the history of the place: how it was inhabited by Swabian winemakers for centuries, how it became a popular and elegant settling spot in the 19th century and how it became home of entertainment in the wake of the 20th century: skiing, fancy restaurants, feasts, nice parks. And how it became the headquarter of the Gestapo after the occupation of Hungary in 14th March 1944.

In the start of 2021 I saw a documentary made by the 444 journal’s reporter, Daniel Acs, “The monument for the murderers“. It was utterly shocking. I love history but I was struck on how little I knew about the events of 1940′ in Hungary!! After this, to learn more, I got down from our shelf a book by Krisztian Ungvary on the summary of the Horthy era (A Horthy-rendszer mérlege). I don’t know if it has been translated – it should be. The over 600 pages are not an easy read and the book is full of citations, but definately worth the time. It covers the period between 1900 and 1946, I recommend to anyone who is interested in this period. Shortly afterwards I also read the Memoir of Valdemar Langlet, a Swedish diplomat, I enjoyed it and learned a lot.

I deeply believe that humankind needs healing from all the past trauma, and if anyone feels a calling to help in this, that MATTERS. The events of 1944 had been turning around in my mind often and I felt that I should do something. Once I lighted a candle in the memory of all the people who suffered. Then an idea came to me: I should visit the places myself, kind of contact with the past on the spot.

It took months until I felt the right time is nearing and I organized the excursion meticulously. I created a map with notes on each ex-hotel that the Nazis used. Here:

After some research I made a Google map for myself

I planned to go very early in the morning when the city is asleep, but due to summer it’s already daylight. I choose a Sunday, it was 3rd of July. I prepared with tiny dried roses which I wanted to place at the affected locations. Let me show you my journey in pictures.

I went with the cog-wheel train, I took the dried roses in a small eco bag

The way up the mountain is quite spectacular and it was really pleasant in the dawn – it was a bit over 5 AM when I sat down in the vehicle. I never traveled with it before, I was curious.

This was the Arosa hotel (Agancs street 24.)

From the final stop of the cog-wheel train I started my way on Rege street. Almost all of the buildings which had been hotels in 1944 are standing, but the majority is in the hands of private owners. At the bushes in front of those I left a few dried roses.

From Rege street I arrived to Agancs street where two of the old hotels stood. Interestingly, those who live in these condominiums may be not knowing or just don’t care too much about their past. This is true for all the below mentioned buildings too.

It was Hargita hotel (Agancs street 30-32.)

From the Agancs street I paced back to Rege street and continued my way towards the Széchenyi Lookout. Through a narrow passage I walked down to the Széchenyi memorial road and there stands the Lookout, which is a bit like a stupa – that came in my mind, seeing it.

Széchenyi Lookout

From here I walked along the memorial road toward Melinda street. Huge villas line the street and the inhabitants certainly have a great view of the city from the hillside. Here and there I placed tiny dried roses, I felt that some events happened here too.

The construction site of a big mansion
View above the foliage of trees

The road of Melinda street is steep, it was a bit of an exercise to climb it. Soon I reached a building which was an old hotel again, the so called New Majestic hotel. The Germans had been using it for lodging and working. They were said to keep captured people in the wood storage shacks – many of these survived the long decades.

The New Majestic hotel

As I progressed I could see the old Eden hotel. The description I found: “This building had been used by the Wehrmacht. The plans of the community resort were prepared by Miklós Réczey, and commissioned by Pál Sándor and Manón Fekete. The five-storey, curved building was placed with a very large height difference compared to the street. Its entrance can be approached through a bridge with a circular plan, bravuraly supported by slender pillars several stories high, according to the design of engineer dr. Hugó Székely. 77 studio apartments opened from the building’s central corridor, and the glass-walled elevator was one of the earliest “panoramic elevators”. The recent owners restored it in an exemplary manner in 2016 with the support they received during tenders.”

A little rose to remember the pain of the captured, near the building of the once New Majestic hotel
One dried rose at ex-Eden hotel
The ex-Eden hotel (Melinda street 16.)
The once Little Majestic hotel (Melinda street 1.)

Along the road I got to the next location, the Little Majestic hotel. The Gestapo operated military headquarters here and prisons were set up in the basement, just like in the neighboring Mirabell hotel.

This is the old Lomnic hotel (Evetke street 2.)

As to Lomnic hotel, Dieter Wisliceny and the Hungarian political police jointly used this hostel. It was built in 1939 for Iván Démán, after the plan by Imre Szőke. It contained 48 one-room apartments, plus a restaurant and a lounge.

From here I walked forward and the road merged with Karthauzi street.

The place has some grim aura about it, so I laid here multiple flowers
The once Mirabell hotel

The Mirabell hotel had been the accommodation for SD (Sicherheitsdienst) and Gestapo men. Prisons were built in the basement, many of their victims had been tortured or murdered here.

I moved along and found the most infamous of all the old hotels: the Majestic hotel.

The entrance of the once Majestic hotel (Karthauzi street 4.)

The Majestic hotel was the home of Adolf Eichmann, who coordinated the deportation of the Hungarian Jews. Over 800.000 people had been sent to the death. He had his rooms and office in the second floor. The head of the State Security Police, Péter Hain, moved here too, as well as the part of his organization dealing with Jewish affairs. Gendarmerie Colonel László Ferenczy, the Hungarian liaison officer who got assigned to Eichmann, was also based here.

I hid many little roses here
You can see the little roses hidden among the green leaves
This looks like an old second gate to the garden
The walkway down from the old gate

Nobody should underestimate the scale of cruelty that took place within these buildings. The captured people: opposition members, soldiers, army leaders, artists, journalists, so-called communists, wealthy Jewish traders, factory owners had been blackmailed or/and tormented here, beaten up to resign their belongings in the favour of SS henchmen and afterwards often sent to a concentration camp or got handed over to Hungarian arrow-cross bands. Although there is some newly sprung strange amazement in the American culture about the “genius” German Nazis, these men were brutes. At least for me, they have no excuse, they did know very well what they do.

While stationing in front of the building one can almost hear the shouts, he moans, the bangs, the cars coming and speeding away, shuffling steps, doors creaking open, the German jabber and the laughter of commanders…

This is the neighbouring building to old Majestic hotel

Nowadays a pharmacy works in the next house, no Nazis are known to live here. The bigger building behind it is the once Great Majestic hotel, it was rather run-down by the time of the German occupation. The Karthauzi street ends in crossroads, and by walking a little more we reach this interesting grocery – and a cog-wheel train station.

grocery
The Svábhely cog-wheek train station

I just noticed that the bus 212 starts from nearby and I knew that this would be ideal for me as I should cross the city going home. I hesitated a bit, then walked over to the bus station – but I placed a tiny rose here too, between the boards.

I had plenty of time while waiting, so I put some of them near the cog-wheel train station too.
They are tiny but placed there with love
On the bus homewards

The excursion was a very special action for me. I did it mostly out of piety, or grace, I felt that somehow I should give a sign to those who had to suffer at these places that look, people do still remember, people do care. What is shocking – after reading a lot about the events – that one cannot find a single signpost, a commemorative plaque, nothing… They should exist.

In your own box

How we look at the world, have you ever wondered? Though we see similar images they wake different thoughts and sentiments according to our mental associations. We have our own filter when viewing places, people or anything. This filter is the summary of our previous knowledge, a previous experience, a hearsay, a stereotype, a preconception, an assumption. This way, when looking at something that can be associated with wealth seems cooler somehow. Have you noticed it? Only a few people wanted to learn Japanese before it became a fizzy wealthy land.

Viewing an image of a café if you know it stands in Paris seems stylish. The same café in Italy looks vivid and if it is actually in Belgrad… …you may be just wondering as you may have little info on Belgrad since this city is barely part of the mainstream culture which typically ignores any land Eastern from the once Iron curtain…

You can only have a a better picture if you visited Belgrad and you are closely familiar with the area and its inhabitants, you collected personal memories and friends. Without the curiosity to know a land better you can never develop insight – preconceptions are not insight.

Looking at a picture of a mountain in Switzerland generates entirely different feelings than looking at a picture of a mountain in Kirghistan, Morocco or Slovakia.

Nature does not make such distinction, such bias, only humans. A mountain is a mountain.

Now, just try to tell which is where!